Újabb merénylet az internet lényege ellen: Online reputation management

Az előző blogbejegyzés témájához kapcsolódik az a - véleményem szerint már-már felháborító, de legalábbis szomorú - hír, amelyről a Figyelő múlt csütörtöki számában számolt be.

Az említett hetilapban is hivatkozott (jelenleg vélhetőleg csak az USA-ban működő) Online Reputation Management szolgáltatás egy újabb ékes példája annak, hogy sokan nagyon komolyan félrértik az internet lényegét!

Az online reputation (reputáció, hírnév) management szolgáltatás lényege, hogy amennyiben a keresők (pl. Google) találati listáin az Ön cégéről szóló előnytelen tartalmak ütik fel a fejüket, a szolgáltató - ahogy ők mondják - "eltünteti" ezeket a tartalmakat.

Ha ez pont így lenne, akkor sem találnám jónak ezt a szolgáltatást, hiszen az Internet egyik fontos előnye, hogy sokkal átlátszóbbá, átláthatóbbá válik a piac, sokkal könnyebb tudomást szerezni róla, ha egy személy, egy cég nem tisztességesen vesz részt a gazdasági- vagy közéletben.

Ami viszont véleményem szerint még "rosszabbá" teszi ezt a szolgáltatást, az az, hogy mivel a károsnak ítélt tartalmak tényleges eltüntetésére nincs lehetősége a szolgáltatónak, ehelyett csak eltakarják, "szemétdomb" alá temetik ezeket a tartalmakat.

Hogyan? Tucatnyi, az adott cégről, az adott témáról szóló "kozmetikázott" tartalmat gyártanak le, melyeket intenzív keresőoptimalizálással a károsnak ítélt tartalmak elé próbálnak juttatni.

Ha abból az alapfeltételezésből indulok ki, hogy a károsnak ítélt tartalmak az esetek nagyobbik részében az érintettel kapcsolatba került személyek tapasztalatát tükrözik, akkor az ezzel ellentmondó, a megrendelő számára legyártott nagymennyiségű tartalom a valóság elkendőzését szolgálja.

Teszi ezt például ahelyett, hogy megpróbálná meghallgatni, majd mondjuk eredményesebben szolgálni a piacát - ha pl. egy üzleti vállalkozás esetéről van szó.

Egy bírósági példával élve olyan ez, mintha az ügyész vádbeszéde ellen az lenne a normális és elfogadott védekezési mód, hogy a vádbeszéd alatt a vádlott több tucat ismerőse hangosan kiabálna, nehogy a bíró meghallja az ügyész szavait.

Első hallásra talán abszurdnak tűnik a példa, de szerintem semmivel sem abszurdabb, minthogy egyes cégek a piac meghallgatása és megfelelő kiszolgálása helyett a "piac hangjának" elnyomását találják megfelelő megoldásnak.
---
Ui.: Időközben elkészítettük Schingloff Sándorral az előző blogbejegyzésben elkezdett beszélgetés folytatását, és az utómunkálatok után holnap vagy holnapután fog felkerülni ide a blogba. A beszélgetésben öt egészen konkrét technikát mutatunk be, melyek segítségével rendkívül hatékonyan tudja demonstrálni szavahihetőségét és korrektségét piaca számára! (Pl. azért, hogy soha ne legyen szüksége a fent említett szolgáltatásra! :-)


 

  

El tudok képzelni olyan esetet, amikor erre mondjuk szükség lehet.

Mondjuk egy cégnél tulajdonos/ügyvezető/vezárkar váltás történik, és az előző vezetés valóban nem állt a helyzet magaslatán, és a tevékenységük ártalmasan hatott a cég hírnevére, de az új vezetés teljesen más politikát akar folytatni, amit viszont beárnyékol az előző vezetés által kiváltott negatív megítélés.

Szerda, 2008. Május 21. 8:56

Zsolt, Egyet értek veled,

Zsolt,

Egyet értek veled, én is el tudok képzelni ilyen esetet ;-)

Mégis azt gondolom, hogy összességében nem azokra az esetekre van kitalálva a szolgáltatás, amikor szegény, korrekt, új tulajokon kell segíteni. (Bár felmerül bennem az a kérdés is, hogy miért venne meg valaki egy céget, ami totál le van járatva a net közönsége előtt?)

Két ok miatt fordulhat ez elő valakivel: 1) ha nagyot hibázik 2) ha kegyetlenül tisztességtelen.

Az előbbi eset velünk is előfordul nap mint nap, de ez nem vált ki akkora felháborodást, amin már csak a fenti szolgáltatás tudna segíteni. (Erről beszélünk a Schlingloff Sanyival az új videónkban, ami pár napon belül fent lesz az oldalon.)

Az utóbbi eset viszont meg egyszerűen nem történik meg velünk, ahogy senkivel sem történik meg véletlenül! Ha viszont "megtörténik" valakivel, akkor arról tudni szeretnék, még mielőtt üzletelek vele...

Üdv.: Balázs

Szerda, 2008. Május 21. 18:46
  

Kedves Balázs!

Abszolut nem értek egyet a hozzászólással, mert számtalan példa van rá, amikor jószándékú sőt kifejezetten hasznos információkat és cégeket illetve találmányokat próbálnak meg hamis adatokkal eltüntetni. Itt van példának okáért a b-17 vitamin, amivel már az 50-es években bizonyos rák típusoknál 98%-os gyógyulási arányt mutattak fel.

Az ellenkező oldalon pedig ott vannak a milliárd dolláros gyógyszergyárak akik azon szedik meg magukat, hogy olyan kemoterápiás szereket árulnak amibe belehalnak az emberek (tb támogatással a te pénzeden).

Szóval: 1. Nem mindíg korrekt, egy jól profitáló cég
2. Vannak fontosabb dolgok és magasabb célok annál, mint hogy nagy profitot érjünk el.

Ilyen alapon nyilvánosságra hozhatjuk egyes robbanóanyagok elkészítésének módját, vagy a hírességek telefonszámait is (hadd zaklassák őket az idióták).

Szóval szerintem az információ nem feltétlenül illet meg mindenkit, pláne nem igaz attól, hogy a kereső listák élén találjuk meg.

A felvetett kérdés kulcsa (vagyis hogy etikus-e egy ilyen szolgáltatás) az, hogy etikus dolgokra használják-e vagy etikátlan dolgokra, és ez pedig azon az emberen múlik aki elvállalja vagy sem egy adott "deoptimalizálás" elkészítését.

Gáspár György shp.hu

Hétfő, 2008. Május 26. 12:38

A keresőoptimalizálás

A keresőoptimalizálás célja, hogy a találati oldalt legális eszközökkel saját érdekednek megfelelően befolyásold.

Az általad elítélt online reputációmenedzsment célja ezzel szemben az, hogy ... a találati oldalt legális eszközökkel saját érdekednek megfelelően befolyásold.

Szerintem cégtulajdonosként te is indokoltnak éreznéd ezt a fajta hírnévkarbantartást, amennyiben a cégedről szóló, a cégnevedre rákeresve előkelő helyen felbukkanó kellemetlen, kínos találat:

- olyan véleményt tartalmaz, ami igazságtalan, esetleg a céged lejáratása a célja

- marginális, rég megoldott, jóvátett, évekkel ezelőtti problémáról szól, de a mai napig azonnal mindenki szeme elé kerül, aki a cégedre rákeres (vagyis a legelső benyomások egyike lesz a cégedről!)

Pl. ha egy ismertebb blogger összebalhézna az ügyfélszolgálatoddal, aztán megírná élményeit, hiába derülne végül ki, hogy ő volt a hülye, azért mégiscsak az fog az "xy kft" keresés találati listájának teszem azt 4. helyén virítani, hogy "Az XY Kft. ügyfélszolgálata egy szemét bagázs!".

Amit jogi úton (szabad véleménynyilvánítás) nem nagyon fogsz tudni onnan eltávolítani. Marad hát ez a megoldás.

Szerda, 2008. Május 21. 19:48

Naja, másik példa: valaki

Naja, másik példa: valaki úgy akar kitólni egy céggel, hogy feltesz a netre olyan állításokat, amelyek bár nem igazak, de azért jó botrányszagúak. Lásd: XY cég ZZ vezetője kapcsolatban áll egy gyermekpornó-bandával. Vagy XY cég QQ terméke többeknél erős kiütést okoz, csak ezt nem akarják bevallani a cégnél (és még van 1001 példa) .

Persze egyetértek veled: egy normális társadalmi hozzáállásnál elég lenne egy egyértelmű dementi, egy felhívás arra, hogy a névtelen mocskolódás semmilyen bizonyítékokkal nem szolgál az állításai alátámasztására - de hát ez ma nem egészen normális társadalom.

A "nem zörög a haraszt" népi bölcsesség a mai bulvársajtós időben bizony teljesen más élt kapott: ha bemocskolnak valamivel, akkor azt gyakran már az Isten se mossa le rólad. Még ha egy kukk sem volt igaz belőle.

Szóval igen: normális környezetben és ép ésszel ellátott emberiség esetén én is falsch megoldásnak tartanám a fent említett "szolgáltatást" . De jól körülnézve bizony nem tudom azt mondani, hogy ne látnám a logikáját, létjogosultságát.

Szerda, 2008. Május 21. 19:51
  

Az nem cikibb, hogy ha a cégemet támadó oldalak, melyek legálisan vannak jó helyeken a keresőkben, egy fizetős cenzúrázó rendszerrel jóval hátrébb lehet tolni még akkor is, ha szín tiszta igazat írt a termékemről?

Persze lehet, hogy nincs igaza, és akkor nekem jobb, ha eltűnik a színről, de ha mondjuk van még néhány adu a kezében, akkor is be tud támadni.

Másrészről viszont nekem is nemrég hiúsult meg egy kezdeményezésem, mert a leendő partnerem hitt az interneten névtelenül álszakszerűen fikázóknak.
Elvesztette a bizalmát a termék iránt és most kereshetek új befektetőt.

Az elveszett bizalmat sokszor még nyilvánvaló bizonyítékokkal sem lehet visszaszerezni.

Szóval elég sikamlós talajra érkeztünk, remélem nem kell élnünk ezzel a "korszakalkotó lehetőséggel" és ellenünk sem vetik be, ha egészséges kritikával illetünk egy céget.

Tiszta cenzúra nem...?

Szerda, 2008. Május 21. 21:39

Akár etikus akár nem,

Akár etikus akár nem, akinek annyi pénze van az ki fogja fizetni és meg fogja kapni. Ameddig van kereslet addig kínálat is lesz.

Szerda, 2008. Május 21. 21:50

Balázs, Te is töröltél

Balázs,

Te is töröltél már olyan kommentet, ami nem biztos, hogy jól vette volna ki magát itt a blogon, de ez a tiéd!
Akkor miért mérünk kettős mércével?

Nem azt mondom, hogy egyet értek a tájkoztatás ezen manipluációjával, viszont az tény, hogy sok olyan negativ dolog is megjelenik ami egyoldalú.
Akkor lenne az internet a valódi érdekképződés tere ha valóban releváns, de legalábbis nem félrevezető és vagy roszszándékú tartalmak jelennének meg. Tehát ha online reputáció úgy működne, hogy valaki megjenít valamit, ezt nem tudja bizonyitani, megvédeni akkor törölnék. Altrernativája lehetne az is, hogy mondjuk egy negativ cikk cáfolata a keresőkebn a egymás mellett jelenne meg, de ...

Nem valószinű, hogy az olvasó mindkettőt elolvasná, és mi emberek vagyunk annyira "objektivek", hogy a negativ cikknek inkább hiszünk, még akkor is ha elolvassuk a cáfolatot és az egyértelmű!
De ha nem igaz ez utóbbi állításom, akkor is hirbe lett hozva adott cég, és ezt már tovább viszi...

István

Csütörtök, 2008. Május 22. 6:47
  

"egyes cégek a piac meghallgatása és megfelelő kiszolgálása helyett a "piac hangjának" elnyomását találják megfelelő megoldásnak."

Nem hiszem, hogy hatékonyan el lehet nyomni a "piac hangját". Arról nem is beszélve, hogy valójában alig old meg valamit ez a szolgáltatás. Ha valaki elégedetlen, nem csak az interneten tud hangot adni ennek.

Aki pedig kifejezetten a negatív véleményekre vadászik, biztos, hogy megtalálja amit keres. Pl. Beírom a Google-be, hogy
cégnév+"GVH határozat" filetype:pdf
és lássuk mi jön ki. Nincs az a reputation manager aki ezt kivédi...

Csütörtök, 2008. Május 22. 7:02
  

És kinek lesz jó, ha ez megvalósul?
Naná, hogy a nagy multi cégeknek. Valószínűleg csak ők engedhetik meg ezt maguknak.
A verseny sajnos az interneten sem egyenlő. Aki még ma is ezt állítja, az valószínűleg a homokba dugja a fejét.

Persze nagyon speciális, egyedi témában - ahol nem ütközöl egy nagy érdekkörébe - szép sikereket lehet elérni. Ez lehet talán a célja egy a magyar kis-közepes vállalkozásnak.

Csütörtök, 2008. Május 22. 8:34
  

Ide írok, mert mindenkinek szól a válasz...

Azt hiszem nem ment át pár fontos info az eredeti postban (úgy látszik nem mutattam rá eléggé, hogy mivel nem értek egyet), ezért szükség van egy kis kisegészítésre:

Nem arról van szó, hogy megjelenik egy cégről, mondjuk rólunk EGY negatív cikk, és arra a cég csináltat KÉT pozitív választ.

Arról van szó, hogy mondjuk egy cég tisztességtelen viselkedése ellen felhördül a piac (értsd: hemzsegni kezdenek a neten a negatív tartalmak a cégről) majd erre válaszul készítenek SZÁZ pozitív (hamis) tartalmat, hogy leszorítsák a keresők találati listájáról a hőbörgőket. (Értsd: szemétdomb alá temetik az igazságot.)

Arról beszélek, hogy senki nem követ el VÉLETLENÜL tömegesen inkorrekt dolgokat, olyat, amire TÖMEGESEN jönnek a negatív válaszreakciók. Mi is követünk el hibákat, és kb. két évente akad is valaki, aki telitorokból szétkürtöli, hogy milyen rossz gyerekek vagyunk. Azért ez annyira nem izgat fel. Ha viszont az elmúlt két hétben megjelent volna 158 egymástól független blogpost hogy kit hogy vertünk át, akkor az már tényleg nem lenne véletlen. (Ez már több lenne mint "harasztzörgés".)

Arról beszélek, hogy ha olyan hülye valaki, hogy folyamatosan hazudik, folyamatosan átveri az ügyfeleit, akkor nem tartom jónak, ha ezt egy kis reputáció menedzsmenttel helyre tudja rakni. (Majd folytatni a tisztességtelen üzletmenetet.)

Még egy gondolat: A netnek nincs vége Hegyeshalomnál! Ne csak Magyar méretekben gondolkozzunk ám...! Itt vannak pl. azok a világcégek, akik lebuktak a hamis blogjaikkal... Vagy a méregdrága biciklizárakat áruló cég, amelyről kiderült, hogy egy óvodás kinyitja egy hajcsattal, ha megtanítják rá! Mi lenne a nettel, ha ezt egy kis pénzzel ki lehetne törölni...

Csütörtök, 2008. Május 22. 8:47

Ha egy cég

Ha egy cég szolgáltatásként spam oldalakat gyárt, hogy a találati lista végére szorítsa az adott márkáról szóló negatív online publicitást, az előbb utóbb úgyis megbukik, és a keresők törlik az ilyen a tartalmakat. Az online reputation management nem erről szól. Lehet ilyen sötét képet is festeni, de itt igazából online PR-ről van szó, ami máris nem olyan csúnya dolog, mint írtad.

Az online PR tevékenység részeként a cégek médiafigyelő technikákkal - Google Alerts, Observer, stb - figyelik az Interneten megjelent a cégről publikált tartalmakat, majd erre online választ gyártanak, de nem csak a saját weboldalukon. Részt vesznek továbbá, persze álnéven, szakmai fórumokon, blogokon és ha kell pozitív postokat gyártanak. Egyrészt ez folyamatos tevékenység, másrészt a cégeknek tudniuk kell, hogy hogyan válaszoljanak a negatív online publicitásra is. Ha egy cég költ online PR-ra, akkor már elég érett ahhoz, hogy a SEO-t ne csak egy technikaként lássa, hanem az online PR részeként, ugyanúgy, mint a webanalitikát, vagy a sajtószobát, hogy csak egy-két dolgot említsek.

Attól pedig, hogy Magyarországon az online PR gyerekcipőben jár, nem kell megijedni, hiszen még a Coca-Cola sem fordít rá elég figyelmet. Keressetek rá a Google.com-on márkanévre. A hatodik találat „Killer Coke” ...

Csütörtök, 2008. Május 22. 10:26

Akit bővebben érdekel a

Akit bővebben érdekel a téma ajánlom a Magyar Public Relations Szövetség honlapját.

Csütörtök, 2008. Május 22. 10:34

Sziasztok! Ez valóban

Sziasztok!
Ez valóban komoly dilemma: az internet és a szólás szabadsága kontra jó hírnévhez való jog. Ha beírod pl. a Googleba, hogy „Németh Sándor” a második helyen, olyan ocsmány tartalom jön le, hogy hát…
Attól függetlenül, hogy szimpi vagy nem szimpi a Hit Gyülekezete normális embert ez azért felháborít, csak hát ilyen esetben mitudsz tenni?

Csütörtök, 2008. Május 22. 9:06
  

Ismét ezt mondom: Nem az a baj, ha a második helyen randa cikk van, hanem az, ha az összesen!

Én bízok az olvasó intelligenciájában annyira, hogy tudja: Az ilyen hangvételű tartalmat minimum desztillálni kell figyelembe vétel előtt.

Ha viszont az összes helyen gázos tartalmak vannak, akkor már van min agyalni. Először a tükör előtt...

B.

Csütörtök, 2008. Május 22. 9:15
  

"Én bízok az olvasó intelligenciájában annyira..."

Na, ez az, amiben másképp gondolkozunk. Én nem tudok bízni "az olvasó" intelligenciájában, sorry. Nemcsak itthon, nemzetközi szinten is lehangol, amit ezügyben tapasztalok.

Kezdhetjük ott, hogy egy kis marketinggel százmilliók lelke nyugszik meg, hogy a Mekiben étkezve mégiscsak egészséges élhet, egészen odáig, hogy ha mutatnak pár fényképet, akkor rögtön bármely országról elhisszük, hogy ott bizony biológiai fegyverek vannak.

A többiben elvben egyetértek veled, csak a széleskörben tapasztalható intelligenciahiány felborítja ezen elvek használhatóságát. Legalábbis számomra.

Csütörtök, 2008. Május 22. 13:51
  

Nos egyet értek avval hogy nem zörög a haraszt ha ...
De, úgy kell intézni, hogy ne zörögjön. Ha mégis, akkor azt jobb, ha tőlem tudják.

Egy ember nem fordul ki, önmagából!

Aki tisztességes, megfelelő szakmai ismeretekkel teremtette meg a jelenkori ismertségét, cégét, annak nincs szüksége botrányra.

Lásd a legnagyobb művészek. (Nem tévesztendő össze, a sztárral öket egy rendszer formálja. ) Bele sem kóstol, a bulvár sajtó.
Nem találnak fogást, pedig keresik. Ebben, biztos vagyok

Tehát ha valaki elcsesz valamit, vállalja érte a felelőséget, és tanuljon a hibából. Aki hajlamos rá, annak mindíg lesz takargatni valója, tehát helyesel.

Aki nem, az is megbotlik néha.

De!

Nem érzi szükségét a takargatásnak, másra mutogatásnak. Vállalja a felelősséget. Ebből adódik, nem is keresi az ellene szóló vádakat. Így nincs miből ügyet csinálni. ...

Akinek nem inge, ... :o)>

Csütörtök, 2008. Május 22. 9:31
  

Ez volt a kedvencem abból, amit mondtál: "Ha mégis, akkor
azt jobb, ha tőlem tudják."

B.

Csütörtök, 2008. Május 22. 11:42
  

Abból indulsz ki, hogy a Google találati listája alapesetben az objektivitás alapköve, és aki ezt befolyásolja, az az igazságot kendőzi el. Ez helyből megkérdőjelezhető.

A marketing (üzlet) végső soron "háború" is érdekelt és ellenérdekelt felek, versenytársak között. A reputációmenedzsment ennek része. Marketingben általában óriási előnnyel indul a több pénzzel rendelkező multi, és a reklámok sem arra alapulnak, hogy "az igazat, és csakis a színtiszta igazat..."

Persze a reklám többnyire nem hazudik egy az egyben, ugyebár, csak manipulál, sugall, sulykol. De a reputációmenedzsment sem feltétlenül hamis (pozitív) tartalmak előállítását jelenti. Ezt egyszerűen félreértetted.

Bőven elég semleges tartalommal kiszorítani a negatív oldalakat.

Nézd meg mondjuk az "ebay" első találati oldalát a google.com-on. Csupa eBay-honlap található rajta. Ennél jobb reputációmenedzsment nem kell - és nem hazudtak semennyit.

Egyébként aktuális (elmúlt két hétben történt) tömeges felhördülést nem tud szinte semmilyen cég elkendőzni, mert a 158-ból, akik megírják, elég, ha csak egy bekerül az első helyekre - és a cégnek még nem lesz ideje reagálni rá reputációmenedzsmenttel.

Ha konkrét esetről van szó, amiről valamit már hallottak, akkor nem is azt fogják beírni az emberek, hogy "xy kft", hanem azt pl., hogy "xy kft mérgező fogkrém". Egy ilyen specifikus keresésre kiszorítani nagy blogok bejegyzéseit, vagy az Index (HVG, Blikk, Origó) cikkét - az még egy multinak sem fog egykönnyen menni.

Hosszabb távon talán le lehet nyomni a negatív cikkeket, de a cég ellenzői ugyanígy összefoghatnak, hogy egy adott írást vagy honlapot a top tízben tartsanak a megfelelő, összehangolt linkeléssel. (És itt visszatértünk a "háború" témaköréhez :-))

Csütörtök, 2008. Május 22. 9:41

(Balázsnak szólt, csak

(Balázsnak szólt, csak közben újabb vélemények jelentek meg a hozzászólások között)

Csütörtök, 2008. Május 22. 9:44

Szia Balázs! Szerintem

Szia Balázs! Szerintem kicsit eltúlzott a "felháborodásod".
Ha valakiről TÖMEGESEN jelennek meg rossz vélemények, azt nem fogja tudni TÖMEGES jó véleményekkel elfedni, hátrébb sorolni.
Az ilyen tisztességtelen cégek mindig tönkre mentek, és ezután fognak menni.

"Arról beszélek, hogy ha olyan hülye valaki, hogy folyamatosan hazudik, folyamatosan átveri az ügyfeleit, akkor nem tartom jónak, ha ezt egy kis reputáció menedzsmenttel helyre tudja rakni. (Majd folytatni a tisztességtelen üzletmenetet)"
Te is tudod, hogy egy kis reputáció menedzsmenttel ezt nem lehet helyre rakni. Tönkre fog menni.

Viszont elég egyetlen rosszakaró, irigy ember, és máris óriási károkat tud okozni egy cégnek. Egyetlen nap alatt is létre lehet hozni több száz fikázó blog, vagy fórum bejegyzést különböző helyeken(mindet más néven és e-mail címmel...).
Sőt valaki egymagában is el fórumozgathat (mondjuk 10 néven).
Az eredmény lehet több száz bejegyzés, több száz "különböző" embertől.
Tudok olyat akivel ez megtörtént. Új cég, új néven, nulláról indulással.
Ha veled történne meg, igénybe vennél-e egy kis reputáció menedzsmentet?

Csütörtök, 2008. Május 22. 10:15
  

Néhányan indokot keresnek hátha még is kell az.
mert hogy a másik is.
Egy példa kb 30év tapasztalata.

/ / / / A kiválasztódás! / / / /
Guba a guához, suba a subához.
Egy cég folyamatos műszakban tehát négy műszakkal
viszi a termelést régen ez kb.1200 főt most 100-at jelent

A négy műszak különböző habitusú volt, és az is. Semmi nem változott

A legjobb szakik ma is az X műszakban kötnek ki, előbb utóbb.
Ott ahol segítik egymást, érvénysülni lehet.

Az árulkodos haragszom rád nem beszélek vele műszak
ma is az Y műszak.

A Zé, és W műszak máig az átlagot takarja.
Mint minden renszerben itt is
Mennek az intrikák, probálják sarazni a legjobbat is.
Egyszerűen nem megy, lepereg. Aki ismeri, azt nem lehet átvágni

Aki megakarja ismerni, az meg is fogja ismerni.

Lehet helyeselni, ellenezni mindenki abban a táborban fog
kikötni ahol jólérzi magát. Amit a természete diktál.
Hosszú távon kifog bukni a csalás, de aki addig csinálta
később is fogja. Aki nem, az ezután sem.
Aki okot keres ....

Csütörtök, 2008. Május 22. 10:35
  

Üdv mindenkinek!

Fordítsuk meg a dolgot!
Most mi szeretnénk egy terméket, vagy szolgáltatást megvenni.

Jogunk van értesülni az eddigi tapasztalatokról, mielőtt mélyen a zsebünkbe nyúlunk. Az egy dolog, hogy egy cég milyen marketing stratégiát eszelt ki. (hazudik, vagy nem hazudik)

De gondolom, senki nem örülne egy pl. számítógépes rendszer kiépítése előtt, ha még az óvatos előre tájékozódáskor a különböző fórumokon blogokon sem bukkannánk rá, hogy az adott cég hibás rendszereket épít ki.

Utólag hiába pereskedik valaki a károk megfizetéséért, ha addig döcögve működik a cége.

Én szeretném továbbra is tudni mit vásárolok!
Ha erre nem alkalmas többé az internet, akkor nem ér semmit.

Az egyetlen média, ahol a valós tapasztalatok láthatóak!

A jelek szerint már nem sokáig...

Csütörtök, 2008. Május 22. 11:24
  

Szerintem az igény termelte ki a szolgáltatást.
S mivel akik ezen blogot írják és olvassák, jól
tudják bármit meglehet keresni ellenőrizni ennek is
meg lesz az ellenszere, előbb utóbb.

Feltehetek egy vírust ha elég kártékony megkeresnek
rámtalálnak. Az net csak látszólag névtelen.

S azért a hosszú (üzleti) élet titka még is csak a tiszesség.
Gondolom a jelenlévőknek sem kell testőr, nyugodtan
járnak kelnek
Tévedek ha azt írom legtöbben csak tiszteségessen akarnak
megélni versenyben a többiekkel?
Eszükbe sem jut multi céget alapítani, versenytársaikat
tönkre tenni átverni.

Csütörtök, 2008. Május 22. 14:40
  

Még valami jutott eszembe a témában: ha annyira tömeges a felháborodás, akkor az valószínűleg nemcsak az online médiában fog megjelenni, hanem máshol is. Az ellen pedig ez az ORM-szolgáltatás sem fog gyógyírt jelenteni...

Szombat, 2008. Augusztus 30. 9:43

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről


Ellenőrző kérdés
Ezt a kérdést azért tesszük fel, mert szeretnénk tudni, hogy Ön egy emberi lény és nem egy automatizált kommentező szoftver.
Image CAPTCHA
Kérjük, írja be milyen karaktereket lát a fenti képen!