A piackutatás Szent Grálja (esettanulmány videó - 2.rész)

Lehet, hogy elsőre túlzásnak tűnhet a piackutatás Szent Gráljának nevezni azt a pár egyszerű gondolatot, amik ebben a két részes videóban elhangzanak, mégis annak ellenére így teszek, hogy nem tartom magam piackutatási szakembernek. Ennek pedig két igazán egyszerű oka van:

  1. Nyolc éves online marketinges múltamban egyetlen ügyféllel sem találkoztam, aki ezt a pár alapelvet a gyakorlatban is maradéktalanul alkalmazta volna. Eggyel sem!
  2. Annak a néhány komoly szakembernek, akiktől én magam ellestem az itt tanított alapelveket, kivétel nélkül mindig profitra lefordítható eredményeket hoztak a kutatásaik. Sőt, amióta én is alkalmazom ezeket az elveket, nekem is kivétel nélkül mindig komoly eredményeket hoznak a "kutatásaim".

Kell még bármit mondani? :-)

Íme a videó első fele:

...és itt a folytatás:

Összefoglalásként a videóban elhangzott legfontosabb gondolat:

Még a startpisztoly eldörrenése előtt fel kell tenni a kényes kérdéseket, és addig kell újra- és újraírni a teljes forgatókönyvet, amíg el nem jut oda, hogy még a legrosszabb esetben is használható, eredményre lefordítható információkat nyer a kutatásból!

A következő részekben:


 

video

Kedves Balázs!

Mivel marketinggel foglalkozol, biztos készítettél összehasonlításokat, mennyivel eredményesebb a video üzenet, mint a szöveg, több emberhez jut-e el. Lehet, hogy csak nekem nincs soha turelmem meghallgatni egy 10 perces anyagot, amit 1-2 perc alatt átfuthatnék? Nem lenne értelme szövegesen is odatenni az anyagot?

László

Szerda, 2009. Szeptember 02. 13:06
  

Nekem sincs türelmem végighallgatni az egészet. Sok a szöveg. Lászlónak igaza van, a lényeget tömören, pár oldalban leírva én is elolvasnám.

Szerda, 2009. Szeptember 02. 13:32

Ez igy van

[Az ide beírt goromba hangvételű névtelen hozzászólás tartalmát eltávolítottuk.

Cs.Balázs]

Szerda, 2009. Szeptember 02. 13:50

Adj és adatik...

Az előttem szóló három - érzésem szerint - kritikus hangvételű hozzászólás válaszadásra késztetett.

Én hálás vagyok a Balázsnak, hogy ezeket a nagyon értékes kutatási eredményeket ingyen és bérmentve közzéteszi. Közelről látom mennyit dolgozik, mennyi energiát fektet abba, hogy tanuljon, alkalmazza majd a megszerzett tapasztalatokat elemezze és publikálja.

Ha engem érdekel valami akkor olyanoktól próbálok tanulni akik nem csak beszélnek róla, hanem csinálják ÉS előttem járnak benne (Balázs ilyen). Például kb. 1 hete Tonny Robbins beszélgetett Frank Kern-nel, John Reese-zel. Fel sem merült bennem, hogy nekem nincs 40 percem arra, hogy meghallgassam. Sőt tűkön ülve jegyzeteltem, rajzoltam amiről beszélnek (szkennelt kép mellékelve). Vagy megkaparintottam Bob Burg és John David Mann: The Go-Giver (A Little Story About a A Powerful Business Idea) című könyvét és nem vártam hogy valaki kijegyzetelje nekem és én csak a rövid változatot majd átfutom, hanem nekiültem és kijegyzeteltem - még nem fejeztem be teljesen (itt tölthető le a MindMap jegyzet). A könyv egyébként nagyon jól kapcsolódik a témához amiről beszélek.

Én azt tanultam az életben, hogy mindenért hálás legyek, különösen azért ha valaki veszi a fáradságot és ad nekem ingyen (mert akárhogy is, ez az anyag ingyen elérhető, és alkalmazható akkor is ha nem veszel Balázstól semmit).
És ahogy a régi példázat is mondja: adj és adatik, keress és találni fogsz, zörgess és megnyittatik...

Szerda, 2009. Szeptember 02. 14:23

Uraim! Akkor minek nyitják meg egyáltalán a levelet?

Kedves László és No Name Uraim!

Ahogy a tárgyban is feltettem a kérdést: akkor minek nyitják meg egyáltalán a levelet?
Hogy azt a hozzáállásukat bizonyítsák, miszerint:

"Ezt a könyvet én nem olvastam, nem is fogom, véleményem róla a következő...!"

Tévedések elkerülése végett csak jelzem, hogy ez egy valódi esettanulmány, nem egy nevét nem vállaló ügyfélé, hanem Balázsék saját legutóbbi kampánya, amiből csak tanulni lehet. Különösen akkor, ha valaki tanulni akar és hasznosítani a tanultakat, bármilyen szakmában is dolgozik.

(Első olvasásra úgy tűnik, hogy nemcsak hallgatni nem tudnak az Urak, hanem olvasni sem. Pedig azt már az általános első osztályában megtanítják..., na de a szöveg értelmezése? Hát igen, ahhoz többre is szükség van.)

Megjegyzem, ha a kritikus Urak közül valaki az igazi nevét adta volna a véleményéhez (honlappal és mindennel együtt), úgy számomra hitelesebb lett volna a megjegyzésük, még ha kritikus is.
De ez már nem kritikus vélemény volt, hanem felületes, "fikázós", amolyan trendi odamondó stílusú, amit remélem Balázsék nem vesznek komolyan, s pláne nem veszik a szívükre.

Üdv.:
Éva

Szerda, 2009. Szeptember 02. 14:57

Hát ez az

Kedves László!

A hosszú gépelés helyett lehet, hogy el kellett volna olvasni/megnézni a videót mielőtt hozzá szólsz.
A videók egy konkrét esetet, egy kampányt mutatnak be részletesen!!
Ez MEGTÖRTÉNT hahóóó
Ezért sem értem miért hiányolod azt?

javaslat:mp3 gyorsítva néhány perc alatt

üdv.

Szerda, 2009. Szeptember 02. 15:18

Video + vélemény

Kedves Balázs!
Én a videóra szavazok. Sokkal mélyebb megértést ad. Ráadásul nem unatkozom dugóban állva. :)
Vélemény: Köszönöm!
Hosszú idő után az első igazán hasznos tananyag a Magyar internet-marketing piacon!
Ez az, amit megpróbálok én is az ügyfeleim fejébe verni: kérdezd meg, mit szeretne, mielőtt nekiállnál rátukmálni az árudat!
A gyakorlati megvalósítás igazán tanulságos volt!
Sok sikert!
Oláh Sándor

Szerda, 2009. Szeptember 02. 14:35
  

A piackutatás jó.

Szerda, 2009. Szeptember 02. 14:52

savanyú a szőlő

Pontosan végigkövethető az esettanulmány alapján, hol szúrtam el a saját legutóbbi kampányomat (sajnos, több sebből vérzik!).
Hiánypótló ez a nagyon igényesen összeállított anyag, várom a folytatást!
Köszönöm!

És a "fikázós" Urak?
Mindig furcsállom, ha valaki nem hagyja magát a tényektől összezavarni!

Szerda, 2009. Szeptember 02. 15:56

létszám

Szia Balázs!
A piackutatással kapcsolatban az a kérdésem, hogy mekkora olvasói tábor szükséges szerinted ahhoz, hogy egy ilyen jól felépített,(vagy legalább is eredményes) piackutatást, és kampányt el lehessen indítani?
Egész pontosan az a kérdésem, hogy ha nekem még csak 500 feliratkozóm van, akkor inkább a feliratkozók létszámának növelésére fókuszáljak, vagy ebből a létszámból szted ki lehet már hozni valamit?
A videóban említetted, hogy 20 ezer névre küldtétek ki a levelet, és gondolom, hogy minőségi címekre, és a Marketing Szoftverek levelező programja 1-2 %-os visszapatóval dolgozik.
Akkor mit javasolsz azoknak, akik egy éven belül vannak az ön-line üzletük elindításában, és a választott területük miatt kevés feliratkozójuk van?

Szerda, 2009. Szeptember 02. 17:17
  

Szia Zoltán,

Hát, erre a kérdésre nem egyszerű röviden válaszolni. Pont a mai Profi(t) Képzős webkonferencián beszéltünk erről, és vagy fél óra volt a válasz.

Azért megpróbálom a lényeget röviden:

Nincsenek merev szabályok. Minél kisebb a listád, annál inkább olyan piackutatási módszert kell választanod, amire vonzó és könnyű reagálni. Ha 10 ember lenne a listámon, akkor megpróbálnám elkérni a telefonszámukat valamilyen módon, és mindegyiküket felhívnám, és ez lenne a kutatás. Vagy ingyenes tanácsadást vagy ingyenes tréninget kínálnék, hogy személyesen tudjak beszélni velük, és megismerjem az igényeiket.

Minél nagyobb a listád, annál kevésbé kell elmenned ezekbe az extrém irányokba.

Az első kérdés viszont mégiscsak az, hogy van-e egyáltalán bármi kérdeznivalód. Ne azért kutass piacot, mert én azt javasoltam, hanem azért, mert vannak bizonytalanságaid azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan kellene kínálnod.

Ha vannak kérdéseid akkor pedig, válassz olyan módszert, amellyel a legtöbb választ lehet beszerezni racionális mennyiségű munkával. Légy kreatív és merész. A lényeg, hogy megismerd a leendő ügyfeleidet - jobban, mint amennyire ők ismerik magukat :-)

Üdv,
Balázs

Csütörtök, 2009. Szeptember 03. 19:43

köszönöm

Köszönöm Balázs a választ. A kérdéseim megvannak, (pl: miért nem irtkozol fel, ha megnézed 3,45 oldalamat :-))))
Na jó ez csak vicc volt, csak a rosszabbik fajta. Tehát a kérdéseim megvannak.
A webkonferencia egy járható ut, azt már úgyis művelem egy ideje.
Talán érdekel ma még néhány embert, hogy miként lehet egyszerű lépésekkel milliomos minden különleges szokás, vagy évekig tartó tanulás nélkül.

Csütörtök, 2009. Szeptember 03. 23:38

morfondírozás

Ez nagyon klassz bejegyzés volt, tényleg van min morfondírozni. Mit gondolunk mi jónak és mit gondol a piac jónak, és ez mennyire van köszönő viszonyban? Ezekre tényleg csak piackutatás adhat választ. Köszönöm, hogy megosztottátok ezeket a háttérinfókat.

Csütörtök, 2009. Szeptember 03. 17:01
  

"Nyílt sóhaj kedves olvasóimhoz"

...hogy én mennyire élvezem, hogy végre konkrétumokról van szó - a kommentekben is - és nem csak filozofálunk...

(ld. Egyszeruenmilliomos kérdése...)

...csak így tovább... :-)

Üdv,
Balázs

Csütörtök, 2009. Szeptember 03. 19:50

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről


Ellenőrző kérdés
Ezt a kérdést azért tesszük fel, mert szeretnénk tudni, hogy Ön egy emberi lény és nem egy automatizált kommentező szoftver.
Image CAPTCHA
Kérjük, írja be milyen karaktereket lát a fenti képen!