Mitől kerül azonnal a kukába az e-mail-je, amit Ön "ártatlanul" kiküld listájára? (felháborító)

Amikor Goldmann Dávid sok hónappal ezelőtt csak úgy tájékozódásként kipróbálta a MailMaster szoftvert, akkor legfontosabb észrevételét alig vettem komolyan: A levelek visszapattanási aránya 30%-ról 3%-ra esett vissza már az első e-mail küldéssel.

Azt gondoltam, hogy biztos valami nagyon ócska szoftvert használt korábban, vagy nagyon rossz volt a listája, hiszen MailMaster-es tapasztalatom alapján természetes volt számomra, hogy a 1-2%-nál szinte soha nem több a visszapattanó (azaz célba nem érő) levél.

Még az sem keltette fel kellően a figyelmemet, amikor egy - azóta ügyfelünkké vált - online marketingest egy webtárhely szolgáltatótól gyakorlatilag kidobtak, mert az általa használt e-mail marketing szoftver rengeteg gondot okozott a visszapattant levelek kezelésének teljes hiányával.

Amikor viszont két hete pénteken ügyfelünk Pati Nagy Attila, a Fitness Company tulajdonosa (aki nemrég tért át a MailMaster-re ugyanarról a szoftverről, amiről az előző történet szereplője is), lelkesen mesélte, hogy a MailMaster bevezetése óta hirtelen jelentősen megugrott a megrendeléseik száma, akkor végül csak leesett:

Vannak olyan e-mail marketing szoftverek, amelyeknél még az sem magától értetődő, hogy az e-mail-eknek legalább a nagy része célba jusson!

(Félreértés ne essék: Nem gonoszságból van ez így, hanem azért, mert az általuk alkalmazott technikai megoldás (szoftvert adnak el, amit Ön üzemeltet a saját vagy bérelt szerveren) igen megnehezíti a szinte napi szintű frissítést. A részletekért lásd keretes írásunkat!)

Lapzárta után: Mitől lesz SPAM egy e-mail, amit Ön "ártatlanul" küld?

Már megírtam ezt a blogbejegyzést, miután egy konyhai beszélgetésben kifaggattam üzlettársamat, aki vezető fejlesztőnk is egyben, hogy mitől kerül mostanában egy "ártatlan" e-mail küldő legkönnyebben "fekete listára", vagyis a SPAM-et küldők listájára. A válasz olyan egyszerű volt, hogy magam is meglepődtem (sőt, még arra is magyarázatot ad, hogy miért nem tudtam róla.)

Amennyiben a küldő többször is küld olyan címzetteknek levelet, amelyek nem léteznek, ezt a központi e-mail szerverek és nyilvántartó szerverek "megjegyzik", nagy súllyal figyelembe veszik annak eldöntésében, hogy SPAM-előnek nyilvánítják-e a küldőt, vagy nem.

Hogyan lehet ezt kikerülni? Ne küldjön e-mailt olyan e-mail címekre, amik már nem léteznek. Mi kell ehhez? Olyan e-mail küldő szoftvert használjon, amelyik:

  1. Automatikusan nem küld levelet azoknak a címzetteknek, akik nem léteznek.
  2. Ahhoz, hogy ezt képes legyen megcsinálni, minimum heti szinten frissítik azt az adatbázist, amelyik az e-mail szerverek válaszainak a "szótára", ugyanis az e-mail szerverek NAGYON sok féle képpen "mondják el", hogy a címzett ismeretlen.

A lényeg tehát a szoftver kommunikációs adatbázisának heti, de minimum havi frissítése.

Mivel pedig a fentiek miatt sok online marketinges az e-mai-jei tekintélyes részét - teljesen ártatlanul és vétlenül - eleve a kukába dobja, úgy döntöttem, hogy a következő "tételt" fogalmazom meg:

Csak olyan e-mail marketing szoftvert használjon, amelyik nem csak elküldi, hanem célba is juttatja a leveleket! Higgye el, a kettő NEM ugyanaz!

...és mielőtt még más mondja: Mindezt azért írtam, hogy felhívjam a figyelmet a MailMaster szoftver egyik fontos és előnyös tulajdonságára, és ezzel egyidőben egy csomó pénzt keressek ÖNNEK! :-)


 

Hat igen ...

Ez a bejegyzes egy jo pelda arra, hogy a gyereknek minden vicc uj ...
En az aweber.com programjat hasznalom. Eddig a legdurvabb visszapattanasi szazalek az 0.1% volt.

Csütörtök, 2009. Augusztus 27. 14:46
  
["Link spam" moderálva a szerkersztők által.]
Csütörtök, 2010. Július 01. 14:51

e-mail marketing

Mielőtt megvásároltam hírlevél küldő szoftveremet, próbáltam szétnézni a piacon. Minden tudásomat latba véve, meg is találtam azt, mindent a leírtak alapján döntöttem el. Még ki is próbálhattam. De igazándiból nem teszteltem valós, nagy projektek kiküldésével és komoly online marketinggel, ezért jónak tűnt. Sajnos élesben való használatakor minden, ami tehetséges hiba kitárulkozott előttem. Természetesen a megoldás egy szupport vagy egy elérhetőség. Próbáltam kétségbe esetten segítséget kérni. Nem részletezném konkrétan, csak annyit szeretnék leírni: hetek alatt sikerült elérnem (kinyomozva) a lehetséges szupportnak nevezett egyént. Már ennek is nagyon ürültem:), elpanaszoltam problémámat, de amit válaszként kaptam, azt nem ajánlom senkinek. Szó szerint úgy elhajtottak, hogy lábam se érte a földet.....így használhatom a "szuper hírlevél szoftveremet",amit oly prof hírlevél marketinggel eladtak nekem, amiért csak gratulálni tudok. Hiába a bőséges kínálat, hiába a profi marketing, ha nincs szupport és segítség és ez számtalan online cégnél nagyon lesújtó állapotban van:(
Tehát nem csak a kiküldéssel van probléma, de még eljutni is nehéz oda:) És ha eljutok odáig, még kiderül,hogy Spam lesz belőle?…..Ez ám a lelkesítő..

Csütörtök, 2009. Augusztus 27. 14:59

Adatminőség az online marketingben

Fejlődik az online marketing, mint szakma.

Az egyik ilyen fejlődést jelentő mérföldkő, hogy néhány cégnél/szolgáltatónál realizálódik, hogy a rossz adatminőséggel mennyi pénzt veszítenek - itt a rossz adatminőség azt jelenti, hogy
1. rossz az email cím
2. a visszapattant levelek szolgáltatója bizonyos helyekről nem fogad leveleket (spamszűrés)

De tartalmi (szemantikai) szempontból is rossz adatminőségű lehet az ügyféllista - de ez a kérdés már nem ide tartozik (ld. link)

Csütörtök, 2009. Augusztus 27. 15:27

listák frissítése

Ha arra kaphatnék választ, hogy azoka a levelek hogyan lesznek úgy kiszűrve, melyek tulajdonosa (jó email cím) spam listára tesz, azt megköszönöm. Persze kérdés, hogy miért tesz spam listára, ha feliratkozott, meg ott a leiratkozás. Nekem az a tapasztalatom, hogy van ilyen és az nem jó. Ebben az esetben csak a lista aktív frissítése segít, mondjuk félévente, valamilyen aktivitást generáló email(ek)el, mondjuk e-book vagy bármilyen jutalom letöltésével. Aki erre nem reagál, az a hunyó. Ezzel egyszerre két legyet ütünk, mivel a passzív listatagokat is kiszűrjük, akik szerintem nem igazán potenciális vevők. A kérdésem még, hogy ezzel veszthetek e potenciális vevőt? Köszönöm Balázs, ha megválaszolod

Csütörtök, 2009. Augusztus 27. 16:44
  

Kedves Péter,

Az, ha néhány ember bejelöli, hogy spam a leveled, még nem nagy gond. A komoly email szolgáltatók azt figyelik, hogy az általad küldött e-mail-ek hány százaléka jelöli spam-nek, és ha egy bizonyos határ felett van, akkor lesz csak automatikusan spam a leveled. Ezt a határt pedig annak alapján állítják be, hogy nyilván tudják, hogy mindig van pár fura fickó, aki azt is spam-nek jelöli, amire ő iratkozott fel.

Az ilyen jelenségek ellen az email küldő szoftver szintjén nagyon sokat lehet tenni (de a telepítős szoftverek ált. erre nem képesek).

A MailMasternél mi pl. a Hotmail-től MINDEN ilyen spam-jelölésről értesülünk, és automatikusan leiratjuk a listádról. A Gmail-nél is folyamatban van, hogy így legyen.

Azt gondolom, hogy nem kell a nagy listafrissítési akciókat csinálni úton-útfélen. Csináld tisztességesen és rendszeresen az email marketingedet, és használj jó szoftvert (mint a MailMaster :-), és nem lesz gondod.

Üdv,
Balázs

Csütörtök, 2009. Augusztus 27. 16:56
  

Tisztelt uraim!
Érdeklődéssel olvasom blogjukat. Elkedvetlenít, hogy a negatív tapasztalatokhoz nem nevezik meg a "bűnös" céget, csak az esetet írják le. A szoftver dícséretéhez viszont csatolnak egy lelkes cégvezető linkjét. Számomra így nem hiteles egyik sem. Üdv. Tamás

Péntek, 2009. Augusztus 28. 11:04

Kedves Tamás, Úgy vélem, hogy

Kedves Tamás,

Úgy vélem, hogy hazánkban annyira érzékeny a közönség, hogy a MailMaster gazdájaként nem tehetem meg, hogy megnevezem a másik szoftvert (ha megtenném, vagy 50 komment jönne, hogy milyen tisztességtelen, hogy szegényeket bántom, és még védekezni sem tudnak...). Ha nem lenne érdekeltségünk a MailMasterben, ha függetlenként nyilatkoznánk, akkor talán nem venné senki annyira a lelkére, de így más a helyzet.

A lényeg viszont ez: BÁRMELYIK olyan szoftver lehetett volna az eset szereplője, amelyiket egyszeri díjért megvesz a felhasználó, majd feltelepít a webtárhelyére, és legjobb esetben is néhány évente kap hozzá valamiféle frissítést. A probléma ugyanis nem az, hogy ennek a konkrét szoftvernek "gonoszak" a gyártói, hanem az, hogy ezzel a technikai megközelítéssel nem igazán tud másképpen működni.

Mindazonáltal a hitelesség érdekében pontosan megneveztem a forrást, és csak az olvasó leleményességén múlik, hogy küld-e egy érdeklődő e-mailt a szóban forgó cégvezetőnek. Lehet, hogy az illető elárulná, hogy melyik volt ez a szoftver...

Üdvözlettel,
Csepregi Balázs

Péntek, 2009. Augusztus 28. 12:20
  

talán annyiban mégis csak jó lenne tudni, milyen név alatt forgalmazzák, hogy aki jelen esetben keresgél a hírlev szoftverek között, ne fusson "jégre"

Péntek, 2009. Augusztus 28. 14:10

több website

Kedves Balázs!

Több website-ot üzemeltetek, mindegyikhez. külön meg kéne venni a Mailmaster licenszet?

Péter

Péntek, 2009. Augusztus 28. 23:06

Kedves Péter, Nem, annyi

Kedves Péter,

Nem, annyi site-tal használod, amennyivel jólesik.

Üdv,
Balázs

Szombat, 2009. Augusztus 29. 9:32
  

Köszönöm a segítséget, nem is gondoltam, hogy ezért van ennyi visszapattanó levelem.

Üdv.
Éva

Vasárnap, 2009. Augusztus 30. 22:05

Kedves Éva, A levelek

Kedves Éva,

A levelek visszapattanásának valójában más okai is lehetnek. A pontos okokat (és persze a megoldást) csak a részletek ismeretében lehet megmondani. Mindenesetre egy próbakampány egy a fentiekben említett paraméterekkel rendelkező e-mail szoftverrel már közelebb vihet a megoldáshoz.

Amennyiben további kérdése lenne, örömmel segítünk Önnek.

Üdvözlettel,
Csepregi Balázs

ui.: A termékei első látásra igazán figyelemreméltóak!

Hétfő, 2009. Augusztus 31. 8:53
  

Tényleg nem azért, hogy kötekedjek de amikor ilyesmit írsz: "a visszapattant levelek kezelésének teljes hiányával" akkor az eléggé elkeserít.

Azért mert történetesen a munkám miatt végig kellett járnom, meg kellett ismernem a hazai ilyen termékeket. S telepíthethető változatban tulajdonképpen csak három szereplő van és mindegyik tudja automatikusan kezelni a visszapattanó leveleket! Egyszerűen csak be kell állítani és kész.

Azt mondod, hogy a szoftverek okozzák a visszapattanást pedig ez is csak az esetek kissebb részében igaz, általában a tartalom vagy a szerver a ludas. Persze nyilván a mailmaster stabil mert ti kezelitek hozzá a szervert, de akkor arról írj, hogy más szerverekkel gond van ne pedig arról, hogy más szoftverekkel.

Elnézést, hogy így kimondom, de ezzel már több cikkedben is találkoztam és egy középszintű php programozó is meg tudja ezeket erősíteni.

Okés, nem nevezed meg melyik ez a szoftver. Azt mondod ez a korrekt, közben pedig ezzel az összeset befeketíted.

Amúgy pedig mindenkinek azt ajánlom (remélem van benned annyi, hogy kint hagyod), hogy ne a cégek vagy a Balázs saját blogjának higgyen. Ott a google, rá lehet keresni fórumokra és közösségekre ahol összehasonlítják ezeket. Az tényleg objektív vélemény és van összehasonlítás is független felhasználóktól.

Szóval elnézést, hogy így belerondítok a blogodba, csak nem szeretem amikor a rossz út miatt a konkurens autómárkét szidja valaki csak mert a laikusok nem értenek a programozáshoz.

Kedd, 2009. December 08. 1:42

Semmi gond, nem vagyok sértődékeny...

Ami viszont fontos: A visszapattanó levél kezelésének több szintje van. Talán túlzó volt az állításom ha szó szerint nézzük, de nem volt túlzó, ha azt nézzük, hogy ezen info hiánya miatt mennyit veszítettek azok a vállalkozók, akik pont ilyen problémák miatt váltottak MailMaster-re.

Nézzük a tényeket: Pár százas, pár ezres listáknál még nem annyira veszélyes a dolog. De pár tízezres listáknál már nagyon oda kell figyelni MINDEN finomságra, különben nagyon hamar kukában landolnak a levelek. És ugyan ezeknél a szoftvereknél már az alapszintű beállításokkal is több jelenlegi ügyfelünk korábbi webmestere zátonyra futott (olyan is van köztük, aki maga is programozó), mégsem erről beszélek.

A visszapattanó levélkezeléssel kapcsolatban van számos olyan haladó technika (részletek a "Hogyan kerüljük el a Span szűrőket" PDF-ben), amelyek alkalmazásának feltétele a szinte heti szintű frissítés.

Nem a konkrét szoftverekkel van a gond, hanem az általuk alkalmazott üzleti modell a magyar piac mérete miatt nem igazán teszi lehetővé, hogy heti-kétheti frissítéseik legyenek. A Microsoft tudja frissíteni a Windows-t akár naponta is. Mi is naponta, hetente frissítjük a szoftverünket ebben a tekintetben. Ha viszont egyszeri díjas szoftvert árulnánk, ez gyakorlatilag lehetetlen lenne, és kételkedek benne, hogy bármelyik egyszeri díjas szoftver gyártójának van rá lehetősége. A biztos persze az, ha megkérdezzük tőlük...

Én ezt olvastam egy egyszeri díjas szoftvert pártoló fórumban: "Tényleg nem egyszerű megtalálni a szolgáltatót, aki minden funkciót működni hagy... azt értem ez alatt, hogy lehet szolgáltató, aki pl. korlátozza a naponta kiküldhető levelek számát, vagy van, aki csak éjszaka enged küldeni, akkor valahol a távoli elérés tiltása miatt nem tud a szoftver POP kiszolgálóhoz csatlakozni, így a visszapattanó levelek szűrése macerásabb stb... nem nagy dolgok ezek..."

Hát szerintem egy csomó vállalkozó számára ezek igenis túl nagy dolgok! Ők jönnek MailMastert használni. Akiknek meg tényleg nem nagy dolgok, ők használják a többi szoftvert...

Viszont ami tényleg túl nagy dolog, hogy sokakat ez meglepetésként ért ezeknél a szoftvereknél, mert valahogy nincs reklámozva (eléggé), hogy ezekre nagyon oda kell figyelni.

Üdv,
Balázs

ui.: a normális hangvételt külön köszönöm, és figyelmébe ajánlom minden olyan olvasómnak, akik az ellenvéleményét másképpen szokták megfogalmazni...

Kedd, 2009. December 08. 10:20

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről


Ellenőrző kérdés
Ezt a kérdést azért tesszük fel, mert szeretnénk tudni, hogy Ön egy emberi lény és nem egy automatizált kommentező szoftver.
Image CAPTCHA
Kérjük, írja be milyen karaktereket lát a fenti képen!