Hogyan írjon ütős kampány szövegeket?

Kampányszöveg-íráskor a legtöbben megérzéseikre hagyatkoznak, azonban akik biztosra akarnak menni, azok az A/B tesztelés (Split teszt, párhuzamos teszt) módszerét alkalmazzák.

Az alábbi bejegyzésben összefoglalom a módszer legfontosabb jellemzőit, és hogy mire érdemes figyelni az alkalmazás során, ha folyamatosan egyre több és több eredményt akar elérni e-mail marketingje során!

A módszer lényege: A megírandó szöveg kettő vagy több változatát éles helyzetben próbáljuk ki, és mérjük, hogy melyik változat hoz több eredményt. A mérés lezárultával azt a változatot használjuk tovább, amelyik a legtöbb eredményt hozta.

Nézzünk konkrét példákat

Tárgy mező tesztelése: Talán ezt a megoldást ismerik és alkalmazzák a legtöbben. Minél jobb a tárgy mező, annál többen nyitják meg a levelet. Az is igaz azonban, hogy ha "túl jó", azaz nagyon figyelemfelkeltő a tárgy, de a levél tartalma nem "hozza" azt a szintet, amire a tárgy alapján számítanak, akkor visszafelé is elsülhet. A tárgy mező figyelemfelkeltő képességét a levélmegnyitások számán lehet a legjobban lemérni. Ha viszont a cél több, mint pusztán levélmegnyitásokat generálni, akkor szerencsésebb, ha az átkattintások száma alapján döntjük el, hogy melyik tárgy mező levél együttes volt a jobb.

Levél tartalmának tesztelése: Ha már megnyitották a levelet, akkor a levél tartalma határozza meg, hogy hányan és milyen elvárásokkal kattintanak tovább. A levél tartalmának minőségét első sorban az átkattintások számán lehet lemérni, azonban a tárgy mezőhöz hasonlóan, ha nem pusztán átkattintásokat akarunk generálni, hanem eredményt, akkor azt kell nézni, hogy mennyi feliratkozás, ajánlatkérés, vagy éppenséggel megrendelés jött az adott levél kapcsán.

Levél küldőjének tesztelése: Néha arra is szükség lehet, hogy teszteljük, milyen küldő névvel, melyik e-mail címünkről érdemes küldeni leveleinket ahhoz, hogy a legnagyobb figyelmet kapja. Ennek a jellemzőnek a minőségét szintén első sorban a levél megnyitáson mérhetjük le.

Mire érdemes odafigyelni?

A statisztikai hiba: Minél kisebb számú levelet tesztel, annál nagyobb a statisztikai hiba. Ez azt jelenti, hogy pl. ha 10 levélből 3-an nyitják meg  a levelét, az koránt sem jelenti azt, hogy 30% a megnyitási arány, és 1.000 levélből 300-at fognak megnyitni.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Ahogy a fenti ábrán látja, attól függően, hogy mekkora mintán teszteli levelét meg lehet határozni, hogy mennyi a mérési hiba. A mérési hibát nem százalékban, hanem százalékpontban adják meg. Ez azt jelenti, hogy ha egy 500-as mintán az jött ki, hogy a megnyitás 30%, akkor az valójában 30 +-4%-ot jelent, ami azt jelenti, hogy az eredmény valahol 26% és 34% között lehet. Ezt a tól-ig sávot kell összehasonlítani a másik tesztelt levél eredményével, nem a látszólagos 30%-os eredményt.

Kalkulálja be a tesztelés idejét!

Minden célközönségnek kicsit más a reakcióideje, viszont a tesztelés mindenképpen időbe telik. Kiküldi a leveleket, és várja az eredményeket.  Függően attól, hogy mekkora listán teszteli leveleit, eltér, hogy mennyit érdemes várnia, mielőtt kiértékeli az eredményeket. Egy hatalmas listánál lehet, hogy elég pár óra. Egy közepes vagy kisebb listánál egy napra is szükség lehet. Ráadásul minél több verziót tesztel, annál kisebb mintára megy ki egy verzió, ami szintén növeli a szükséges időt. Egy 10.000 fős listára négy-öt verzióval például 10-12 óra is elég lehet, én a biztonság és a munkaszervezés miatt egy napot várnék.

Íme egy példa arra, hogy hogyan alakulnak az eredmények az idő folyamán:

A fenti ábrán egy 24 órás teszt eredményét látja, ahol kb. 1.000 fő kapott meg egy-egy verziót. Az ábrán az is látszik, hogy a legjobb és a legrosszabb verzió közt nem volt nagy különbség. Innen származik a következő javaslat:

Ne egyedül teszteljen!

Egy ember elméje sokkal kevésbé tud több féle képen gondolkodni, mint több emberé. Ha mindig egyedül tesztel, akkor könnyen előfordulhat, hogy a legjobb és legrosszabb verziója közt alig lesz különbség. Ha nagyobb fejlődést szeretne elérni, vonja be munkatársait a tesztelésbe, hogy minél sokszínűbb verziókat teszteljenek. Így még egy kicsit hamarabb tudnak nagy elrőrelépést elérni.

Ne csak értékesítési kampányai során teszteljen!

Érdemes minden egyes kiküldött e-mail tárgy mezőjét tesztelni. Eleinte nem is annyira az eredmények növelése miatt - bár az is előnyös, ha egyre többen és többen nyitják meg e-mail-jeit -, hanem azért, hogy minél jobban megtanulja, hogy mi működik és mi nem, melyik szövege vonzza az olvasókat, és melyik nem.

A tesztelés 3 legfontosabb pozitív hatása cége eredményességére

1.) Egyre növekvő eredményesség. Ha kampányai szövegeit rendszeresen teszteli, teljesen természetes módon mindig a leghatékonyabb szövegeket fogja alkalmazni éles kampányai során. Ez lehet, hogy alkalmanként csak 5-10-15 %-os extra eredményt jelent, mégis, ezek az eredmények egymásra rakódva éves viszonylatban ennél sokkal többet jelenthetnek.

2.) Eredmény növekedés marketingje más területein. Az online marketing során tesztelt és bizonyítottan jobban működő mondatok a legtöbb esetben cége egyéb marketing anyagaiban is több eredményt hoznak, így cége össz eredményessége tovább növekedhet.

3.) Hamarabb megtanulja a hatékony szövegírást. Amennyiben nem csak néha-néha, hanem rendszeresen tesztel, előbb-utóbb ösztönösen is tudni fogja, hogy mely szövegek működnek jobban, és melyek kevésbé. Ennek eredménye képen persze nem kell abbahagyni a tesztelést, sőt. Eleve sokkal jobb verziók közül fogja kiválasztani a legjobbat. Azt pedig nem kell mondanom, hogy ez a gyakorlat egyre jobb és jobb eredményeket fog hozni!


 

:)

Köszönöm a hasznos információkat!
Most már biztosan tudom, mire kell jobban odafigyelnem. Mindenképp alkalmazni fogom a következő szöveg megírásánál!
:)

Csütörtök, 2011. Január 27. 21:54

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről


Ellenőrző kérdés
Ezt a kérdést azért tesszük fel, mert szeretnénk tudni, hogy Ön egy emberi lény és nem egy automatizált kommentező szoftver.
Image CAPTCHA
Kérjük, írja be milyen karaktereket lát a fenti képen!