Archive

Szeptember 17th, 2009

A legbölcsebb marketing tanítás, amit egy "konkurenstől" kaptam + Wolf G. kutatási eredmény

Azt mondják, az igazán mély és bölcs tanítást egy pillanat megérteni, de egy élet kell hozzá, hogy megtanuljuk követni.

Ehhez hasonló az a gondolat, amit pár éve Marozsák Szabolcstól hallottam egy prezentációjában, és amelyet minden ügyfelünknek csak javasolni tudok, és amely az üzlet és a marketing talán egyik legfontosabb alapszabályát fogalmazza meg...


 

Szeptember 14th

Ha máshol hallanálm, azt gondolnám, hogy ez az interjú "tiszta kamu"... (+éjfélkor lejár az ajánlat)

Valahogy úgy alakult, hogy a blogban beharangozott akciónak nyoma sem volt a blogban - minden információt e-mailben küldtünk el olvasóinknak -, ezért - és pár kósza visszajelzés miatt - úgy döntöttem, hogy az akció végére (ma éjfél) itt hívom fel a figyelmet.

Íme néhány érv, hogy miért érdemes élni az ajánlattal - MA ÉJFÉLIG:

1.) Kockázat nélkül kezdhet el használni egy igazán profi e-mail marketing rendszert, és - ki tudja - talán úgy jár, mint az az ügyfelünk, akinek már egészen rövid MailMaster használat után rohamosan elkezdtek nőni az eredményei, és aki az alábbiakat mesélte el nekem telefonon (6 perc 41 másodperc).


 

Szeptember 9th

A 3 nyertes, aki eltalálta, hogy a piackutatás "összerakása" a MailMasterrel csak 51 perc... (+ spéci ajánlat hamarosan)

A kérdés, amivel nyerni lehetett ez volt: Mennyi idő összeállítani a MailMaster szoftverrel azt a 12 elemből álló piackutatási kampányt, amelynek forgatókönyvét ebben a blogbejegyzésben mutattam be.

A "hivatalos" idő 51 perc, 10 másodperc és 4 századmásodperc.

(A bizonyítékul szolgáló részletes videót itt találja.)

A nyertesek pedig, akik ingyenesen vehetnek részt az E-mail Marketing Profi(t) Képző online kurzuson...


 

Szeptember 8th

Hogyan csinálja meg saját piackutatási kampányát? Lépésről lépésre útmutató egészen pontosan ... percben.

Végre eljött a megvalósítás ideje! Az alábbi videóban színről-színre bemutatom, hogyan készítettem el az előző blogbejegyzésben bemutatott forgatókönyv alapján a közelmúltban lefolytatott piackutatási kampányunk egyszerűsített verzióját.

A RENGETEG tippet köszönjük, volt köztük olyan, amely mindössze 4 századmásodpercet tévedett, úgyhogy nem lesz nehéz nyertest hirdetni!

A hivatalos eredményhirdetés pedig ugyan csak holnap lesz, de az alábbi bevezetőből és az utána automatikusan betöltődő esettanulmány videóból pontosan meg fogja tudni, hogy Ön a nyertesek között lehet-e.

...és egyáltalán NEM MELLESLEG egy olyan lépésről-lépésre útmutatót kap a kezébe legközelebbi piackutatási megmozdulásához, amelyet (I.) még készakarva is csak igen nehezen tudna elrontani, és (II.) sehol máshol nem kaphat meg még pénzért sem, nemhogy ingyen!


 

Szeptember 5th

Tud-e szökőárat kelteni zsenge fűzfavesszővel? Nem? Akkor online marketingjében miért ezzel próbálkozik?

Miért van az, hogy a legtöbb online marketinges legtöbb tevékenységének annyi hatása van, mintha valaki úgy akarna cunamit előidézni, hogy egy zsenge fűzfavesszővel szöszmötöl a lába előtti porban?

Miért van az, hogy a legtöbb online marketinges számára nem egyértelmű, hogy mit kell csinálnia, hogy folyamatosan jelentős eredménye legyen a munkájának?

Valójában a MIÉRT-re magam sem tudom a választ, viszont az alábbi bejegyzés pontosan rávilágít, hogy MIT kell jól csinálnia ahhoz, hogy megforduljon a tendencia, és elkezdjenek özönleni az eredmények...


 

Szeptember 4th

Kapott már kézhez valaha ilyen részletes piackutatás forgatókönyvet? (videó esettanulmány - 3.rész)

A piackutatási esettanulmány ezen harmadik részében még gyakorlatiasabbak leszünk: ebben a videóban részletesen bemutatom mindazokat a teendőket és létrehozandó kampány-elemeket, amelyeket el kell készítenie, ha Ön is belevág egy ehhez hasonló piackutatási kampányba.

(A videó csak korlátozott ideig, szeptember 15-ig érhető el itt a blogban!)


 

Szeptember 2nd

A piackutatás Szent Grálja (esettanulmány videó - 2.rész)

Lehet, hogy elsőre túlzásnak tűnhet a piackutatás Szent Gráljának nevezni azt a pár egyszerű gondolatot, amik ebben a két részes videóban elhangzanak, mégis annak ellenére így teszek, hogy nem tartom magam piackutatási szakembernek. Ennek pedig két igazán egyszerű oka van:

  1. Nyolc éves online marketinges múltamban egyetlen ügyféllel sem találkoztam, aki ezt a pár alapelvet a gyakorlatban is maradéktalanul alkalmazta volna. Eggyel sem!
  2. Annak a néhány komoly szakembernek, akiktől én magam ellestem az itt tanított alapelveket, kivétel nélkül mindig profitra lefordítható eredményeket hoztak a kutatásaik. Sőt, amióta én is alkalmazom ezeket az elveket, nekem is kivétel nélkül mindig komoly eredményeket hoznak a "kutatásaim".

Kell még bármit mondani? :-)


 

Augusztus 31st

Egy rendkívül sikeres kampány anatómiája... (esettanulmány videó)

Ahhoz, hogy eredményes e-mail marketing kampányokat tudjon folytatni, nem elég megtanulni az elméletet, a gyakorlatot is el kell lesni valakitől vagy valakiktől.

Sajnos azonban a legtöbb guru nemhogy nem enged betekintést a kampányai kulisszatitkaiba, de még azt sem nagyon lehet megtudni, hogy melyik kampánya sikerült pocsékul, és melyik az, amit érdemes ellesni.

Az alábbiakban kezdődő videó sorozatban nemcsak egy sikeres kampány forgatókönyvét mutatom meg Önnek, de a legfontosabb titkokat is felfedem, sőt, a következő részekben egy pontos kivitelezési útmutatót is a kezébe adok...


 

Augusztus 28th

"Neveket akarok Pelikán elvtárs! Neveket akarok!"

Ez a cím jutott eszembe arról a hozzászólásról, ami tegnapi blogbejegyzésem kapcsán született, és amely komolyan elgondolkodtatott.

A bejegyzésben arról volt szó, hogy a szerverre telepítős e-mail marketing szoftverek egyik jelentős hátránya, hogy nem tudják olyan kifinomultan kezelni a visszapattant leveleket, mint az SAAS modell alapján működők (köztük a mi MailMaster szoftverünk is), és emiatt könnyebben kéretlen levél lesz az Ön jóhiszeműen küldött leveléből.

A hozzászóló azt nehezményezte, hogy nem neveztem nevén a történetben szereplő másik szoftvert, és úgy vélte, hogy emiatt nem hihető a történet. Hozzá intézett válaszomban úgy érveltem, hogy nem lett volna szerencsés, ha nem független nyilatkozóként megnevezem a másik szoftvert. Lehet, hogy már itthon is eljött az ideje az összehasonlító reklámnak? Lehet, hogy...


 

Augusztus 27th

Mitől kerül azonnal a kukába az e-mail-je, amit Ön "ártatlanul" kiküld listájára? (felháborító)

Amikor Goldmann Dávid sok hónappal ezelőtt csak úgy tájékozódásként kipróbálta a MailMaster szoftvert, akkor legfontosabb észrevételét alig vettem komolyan: A levelek visszapattanási aránya 30%-ról 3%-ra esett vissza már az első e-mail küldéssel.

Amikor viszont két hete pénteken egyik ügyfelünk, Pati Nagy Attila, a Fitness Company tulajdonosa (aki nemrég tért át a MailMaster szoftverre), lelkesen mesélte, hogy a MailMaster bevezetése óta hirtelen jelentősen megugrott a megrendeléseik száma, akkor végül csak leesett..